JongKey YAOI! 
Hogyan is lehet lenyugtatni egy hisztis dívát? 

Gyűlölöm, amikor csörömpölésre és kiabálásra kell ébrednem, főleg egy olyan fárasztó nap után, mint a tegnapi volt. Meg a tegnapelőtti, az azelőtti, és sorolhatnám még tovább, csak már arra sem emlékszek, mikor volt a legutóbbi „laza napunk”.
A kora reggeli napsugarak beszűrődtek a függönyök keresztül, ezzel még inkább jelezvén, hogy fel kellene kelnem. Odakintről nem hallottam mást, csak Key hisztijét, amiért Taemin eltörött egy tányért, meg amiért hülyén áll a haja, és nem találja a kedvenc gyűrűjét sem. Igazán hisztis tudott lenni időnként, de az utóbbi napokban túltett önmagán. Szinte mindenkibe belekötött, folyamatosan csak nyafogott, és minden apróságon fel tudta húzni magát. Fáradt volt, túl sokat vállalt magára, és képtelen volt beismerni, hogy kimerült, és neki is szüksége van pihenésre.

Egy óriási nyújtózkodással végül kikeltem az ágyból, és zombikhoz illő mozdulatsorozattal nekiindultam a fürdőszoba meglátogatásának. Még alig értem ki az ajtón, máris megbántam eme tettem.

-          Na, végre, hogy te is magadhoz tértél, Jonghyun! Már megint rád kell várni, és miattad fogunk elkésni! Miért nem tudsz időben felkelni, mint mindenki más? – Key sipítozott mellettem, én pedig nem törődve a hülyeségével, magamra zártam a fürdő ajtaját, és hozzáláttam a zuhanyzáshoz.

Jóleső érzés volt, ahogy a víz sugarai csiklandozták a testemet, és valamelyest sikerült is magamhoz térnem. A konyhába már teljes pompában lépkedtem be, és meglepődve tapasztaltam, hogy különös csend honol odabent. Key egyedül ült a konyhapulton, a többiek sehol sem voltak.

-          Hát te, csak így magadban?

-          Ne beszélj teli szájjal Jjong! – szúrós szemekkel nézett rám, amitől gyorsan le is nyeltem a reggelim első falatját – A fiúk elindultak, mondtam nekik, hogy megvárlak, hogy ne kelljen egyedül utánunk jönnöd megint.

-          Ez rendes tőlem, Kibum.

Csendben telt az étkezés további része, Key pedig el sem mozdult egész végig a pultról, csak a cipője orrát bámulta, és a lábával játszott.

-          Valami baj van? – mikor végeztem, én is mellé ültem, és a combját simogatva próbáltam rávenni a beszédre.

-          Tudom, hogy elegetek van belőlem mostanában… ma is olyan csúnyán viselkedtem Taeminnel… nem akartam mindenkit magamra haragítani. Veled sem akartam kiabálni reggel – még mindig nem nézett fel, csak motyogott maga elé.

-          Mindannyian ki vagyunk merülve a sok melótól, ahogy te is. Pihenned kellene, és akkor nem lennél ilyen hisztis! De ne aggódj, tudjuk, hogy igazából szeretsz minket – szorosan étöleltem a vékony testét, és az arcomat a nyakába fúrtam.

Éreztem, ahogy csiklandoznak a szőke tincsei, majd a karjai lassan körém fonódtak, és már nem is tűnt annyira szomorúnak. Rengeteg gondolat szaladt át a fejemen, hogy mivel tudnám felvidítani, és elűzni belőle a hisztit.

Egyik kezemmel beletúrtam a hidrogénezett hajába, hogy még közelebb húzza magamhoz, és persze hogy simogathassam a fejét. Tudom, hogy szereti, mikor ezt csinálom. Azonban arra nem számított, hogy a másik kezemmel a pólója alá fogok nyúlni. Éreztem, hogy megremegett a teste, ahogy lassan végighúztam az ujjaimat az oldalán, a hasán, majd a bordáin, egészen a melléig, ahol kicsit megálltam. Ő nem mozdult, nem tolt el magától, de mg csak az ölelése sem enyhült. Ezen felbuzdulva, folytattam a kis játékomat, s a már egészen kemény mellbimbóival kezdtem el játszani. Időnként belecsókoltam a nyakába is, és minden aprócska nyögéssel, melyet Kibummie kiadott, közelebb kerültem a kívánatos ajkaihoz. Időközben észe sem vettem, hogy mikor került az ő keze is a pólómon belülre.

-          Mit művelünk, Jjong? – mielőtt megcsókolhattam volna, ködös tekintettel meredt rám, de a fejét éppen csak annyira tartotta távol az enyémtől, hogy a szavakat ki tudja préselni az ajkain.

Az ajkain, melyeken látszott, hogy leginkább az enyémbe marnának, és nem ostoba kérdésekkel pazarolnák az időt. A szapora lélegzetvételeit is éreztem az arcomon, olyan közel voltunk egymáshoz, és a teste is egészen felforrósodott a kezem alatt. Bár biztos voltam benne, hogy mindezek rólam is elmondhatók.

-          Nyugodj meg, Dívám! Így kellemesebb kiadni a feszültséget, nem gondolod? – egy sokat mondó mosolyt küldtem felé.

Éppen addig voltam képes tartani a köztünk lévő minimális távolságot, amíg kimondtam a szavakat, aztán rögtön az ajkaira tapadtam. Legszívesebben széttéptem volna a fogaimmal, de nem tehettem. Nem. Vigyázni akartam rá, hogy nehogy megsértsem, miközben vadul csókolom.
Édes kis hangok hagyták el ismét a száját, melyeket az enyémbe lehelt.
Nem bírtam magammal tovább.
Óvatosan pozíciót váltottam, hogy fölé magasodhassak, miközben Kibum hátravetette fejét, és teste ívesen feszült a hideg konyhapultra. Megszabadítottuk egymást a felsőinktől, hiszen csak útban lettek volna a felfedezőutam közben, amit a nyelvemmel folytattam a barátom felsőtestén. Minden egyes porcikáját beborítottam a csókjaimmal. Aztán hagytam, hogy ő is viszonozhassa mindezt.

-          Au! Ez meg fog látszódni – lihegte a fülembe, miközben a nyakára simította a kezét, ahol pillanatokkal ezelőtt még az ajkaim voltak.

Valóban, kicsit erősen szívtam meg a vékony porcelán bőrét, de hát mit tehettem volna, képtelen voltam ellenállni a kísértésnek. De szerencsére ne zavarta sokáig a lila folt gondolata.
Key vad volt, vadabb, mint bármelyik álmomban is képzeltem volna. Tetszett ez a Key. Tetszett, ahogy kéjesen felnyög, mikor az érzékeny pontjait érintem, és ahogy mohón csókol engem.
Többet akartam belőle. Jóval többet.

Nem volt nehéz lefejteni róla a nadrágot, aztán gyorsan a magamétól is megszabadultam. Kemény voltam, nagyon kemény, és láttam… éreztem, hogy Kibum is az.
Először csak szorosan hozzá simultam, dörgölőztünk, mint két macska, aztán mikor megkaptam a jelet, hogy folytathatom, akcióba lendültem.
Key féloldalasan feküdt a pulton, az egyik lábát felhúzva, így tökéletesen hozzáfértem. Óvatos akartam lenni vele, nem fájdalmat okozni neki, ezért lassan és gyengéden kezdtem a kritikus rész megpuhításához. Először csak egy újjal, aztán ahogy éreztem, hogy az izmai egyre kevésbé gátolják a behatolást, gyorsabban kezdtem el körözni. A másik kezemmel pedig a férfiasságát kényeztettem. Aztán mikor már megfelelőnek érzetem, beléhatoltam. Lassan, fokozatosan kerültem egyre mélyebbre benne, de nem tudtam annyira gyengéd lenni, hogy ne okozzak neki fájdalmat.
Kibum a pultra szorította a homlokát, és kezével igyekezett eltitkolni előlem a könnyeit. Aztán néhány lökés után már nem a könnyeivel kellett küszködnie, hanem a nyögésekkel, melyek az élvezet hatására egyre gyakrabban és hangosabban hagyták el ajkait.
Tökéletesen összefonódtunk, és ritmusosan mozogtunk együtt, mintha egy jól összeszokott páros lennénk. Végül is, valamilyen szempontból tényleg azok vagyunk, csak nem a szex terén.

Csendben húztuk vissza magunkra a ruháinkat, igazítottuk meg a hajunkat, és próbáltunk az iménti akciónknak minden nyomát eltűntetni. Kibum a tükör előtt ácsorgott, és a nyakát vizslatta.

-          Mondtam, hogy látszódni fog a nyoma – zavarban volt, még el is pirult, ahogy rám nézett, de én csak széles mosollyal tudtam mindezt nyugtázni.

-          Ne pironkodj, mint egy kislány, Kibummie! – egy nyakörv szerű láncot tettem az említett testrészre, mely valamelyest eltakarta a színes foltot, ami tettünk bizonyítéka volt – ez a kettőnk titka lesz, rendben?

-          Remélem is, különben Taemin kitérne a hitéből, ha megtudná, mit műveltünk a konyhapulton – mosolygott, végre ismét boldognak és gondtalannak tűnt.

Kifelé menet gyorsan magunkra kaptuk a kabátunkat és a cipőket, bár ez utóbbi Keynek kissé nehézkesen ment, hiszen még érzett egy csöppnyi fájdalmat a hátsó felében.

-          Jonghyun! Legközelebb te leszel a passzív! – fintorogva nézett felém, majd nyelvet nyújtott és magával húzott kifelé az ajtón.

Legközelebb.

Ezek szerint lesz legközelebb.

A szívem heves dobbanással nyugtázta a szavait, arcomon pedig önelégült vigyor terült el, de ezt ő már nem láthatta.